Eredményhirdetés

Sziasztok!
Nos, minden úgy fest, hogy sikerült igazolnunk a mondást, miszerint ami késik, nem múlik. Köszönjük mindenkinek a türelmet és a megértést, most pedig itt az idő, hogy eredményt hirdessünk a pályázatunk után. A mai napon a szöveges értékelések kerülnek fel, a pontok és a végső sorrend csak holnap, azaz vasárnap fognak kikerülni, hogy izgalmasabb legyen a dolog. ;)
De nem is húznám tovább az időt, íme az értékelések:

1. tpr: Embertől emberig...
Hi-Tech Angel: 
No, akkor jön Hi-tech! ^^* 

Kicsit nehezebben emészthető lett a történeted azáltal, hogy apróbb jelenetekre feldaraboltad – nyilván, hogy minden szó belekerüljön a történetbe, mert talán másképp nem volt ötleted megoldani -, és sajnos ezt nem mondhatom a legegészségesebb lépésnek a „probléma” kiiktatásához. Főleg, hogy hirtelen le sem esett, hogy mit keresünk a hálószobában? Itt az egyetlen összekötő kulcs a kis töredékek között az volt, hogy a szereplők jelenetenként megegyeztek, vagy legalább ismerték egymást, ergo: egy közösségben játszódott a történet. De sajna mindezek ellenére is darabos volt az egész, holott a „szociális háló” segítségével könnyedén fölvezethetted volna a srác hirtelen pálfordulását a másik lány, Ellie felé és a történet is sokkal értékelhetőbb lett volna. Így eléggé súlytalanná vált, nem is tudtam igazán, hogy mire akartál kilyukadni. Aztán mikor jött a csavar, akkor az semekkorát sem ütött.

A helyesírással nincs baj. Ha Worddel írsz, kapcsold be a helyesírás-ellenőrzőt, a sok idegesítő hülyeség és felesleges aláhúzogatás között mond az jót is, kifejezetten a hasznodra válhat. Ezen kívül párbeszédeket kezdő gondolatjelek mögé mindig rakjál szóközt, mert úgy illő és a szöveget is sokkal egyszerűbb, jobb lesz olvasni! J

 Máskor fordíts rá sokkal több időt, gondold át jobban a történetet, mert ebből többet tudtál volna kihozni. Ne félj terjedelmesebb novellát kiadni a kezedből! Vezesd elő a főszálat, közben készítsd elő a csattanót, bontogasd ki a mellékágakat, gubancold össze nyugodtan, fejtsd ki, dolgozd át, nyújtsd el, tegyél hozzá, hagyd el picit, vagy rafinált megfontolásból ragaszkodj hozzá, és ha ügyes leszel, a végén elsimítod az egészet ráadásul még a finálé is jól fog kijönni.

Kharex: 

Érdekes novellát hoztál össze, azt meg kell hagyni, viszont kissé furát is egyben. Maga a csattanó tetszik, sikerült a végén még csavarnod egyet a történeten, magát a felvezetést viszont attól tartok, fele ennyire sem szerettem.

 Számomra igencsak szép rejtély, hogy miért pont egy nagy halom sulis jelenetet csempésztél a novellád közepébe. Mark jellemét akarod nekünk bemutatni? Gondolom igen, hisz ezekben a rövid szituációkban ő az egyetlen közös pont, egyedül ő tűnik fel mindenhol.

 Viszont szerintem ezt az egészet akár egyetlen összefüggő részben is megejthetted volna, ami valamivel szorosabban kötődik a novella fő témájához, hisz ez így most nagyon szétesett, feldarabolódott. A sok kis jelenet szinte teljesen érdektelen, aztán egyszer csak jön a befejezés, a csavar, ami jó, de nincs megalapozva. Az ember csak kapkodja a fejét, próbálja kitalálni, hogy a sulis jelenetektől hogy ugrottunk hirtelen oda vissza, hogy a srác már a másik csajt szereti stb.

 Amire még fel szeretném hívni a figyelmedet, az a névválasztás. A három főszereplőd még teljesen rendben van, azonban a többiek nevét valahogy nem tudtam komolyan venni. Oké, hogy az angolszász nyelvterületeken képesek mindenféle bizarr dolognak elnevezni szegény kölyküket, de azért pl. Freedom már arrafelé sem egy opció.

 A helyesírásodra nincs egy rossz szavam sem, ahogy elnézem, ugyanazok a dolgok bizonytalanok még, mint a mezőny nagyobb részénél: csúszkálnak a vesszők és a párbeszédeknél is ott vannak a néha felcserélt kis- és nagybetűk.

 Mindent összevetve sajnálom, hogy túlságosan szétcsúszott a novellád a sok kis jelenet miatt, véleményem szerint lehetne ez sokkal jobb és ütősebb is, ha nem tagolod ennyire szét.

2. Engel: A lelepleződés

Hi-Tech Angel:

És akkor most jön Hi-tech! ^^*

 No, egész jó kis cuccot hoztál ide. Az alapkoncepció találó volt, végre nem egy lerágott-csont klisé. Ötletes megoldás volt, hogy az egyik kifejezést (macska – terrorizmus) felhasználtad főtémának, a többit szépen hozzájuk adogattad. Habár! A végén az a kis politikai részt, ha zavarónak nem is, egy kicsit bátor húzásnak tartottam. Poénnak egész jó, de lehet egészségesebb lett volna szegény macsekokra nézve, ha elrugaszkodsz az aktuális helyzettől.

Kifejezetten tetszett az utolsó mondatod, amiben rámutattál „… de ha jobban belegondolunk, akár emberek is lehetnének.” Talán ezzel komolyodott meg a fejemben az egész összeesküvés-elméleted és szűnt meg a gúnyos macskanyávogás az éterben.

 A helyesírás szempontjából a szóismétlést és a feleslegesen összetett mondatokat emelném ki. Ezeket még gyakorold egy icipicit, és a helyedben átnézném az írásomat, mielőtt bárkinek a kezébe adnám. Sok kellemetlen hiba kerülhet oda, amit te magad is észrevennél, viszont átnézés híján nem teszel meg, és ez lehúzza a minőséget és/vagy a pontokat. Jah, meg egy-két vesszőhiba, de ebben a témában nem lehetnék teljes joggal az ügyeletes Hisztéria. J

 Jó, akkor összességében elmondtam mindent. Írj több ilyet! Én jobban szerettem olvasni, mint a kicsit líraiabb hangvételű műveidet. De ez csak szubjektív vélemény.

Kharex:

Nem tagadom, nekem nagyon tetszett a novellád. Maga a macska-ember párhuzam ötletes volt, annak ellenére is, hogy úgy a politikusok említésétől kezdve érezni lehetett, hogy erre akarod kihegyezni a dolgot. Magába a megfogalmazásba sem kötnék bele, nagyon feltűnő helyesírási hibákkal nem találkoztam. Talán néhol rossz helyre kerültek a vesszők, meg egy-két mondatot én egy kicsit máshogy írtam volna le, de ettől eltekintve itt sem találtam semmi problémásat.

 Az egyetlen negatívum, amit megemlítenék, az a túlzásba vitt aktuálpolitizálás a végén. Elhiszem én, hogy nagyon éreztetni akartad a párhuzamot, meg minden, de szerintem kissé túlzásba vitted az adott részt. Ez az egész elveszi a novella addigi könnyed, vidám, kissé talán groteszk hangulatát, és egyszerű aktuálpolitikai fröcsögéssé alacsonyítja azt. Jó lett volna ez így a végére, csak te túlságosan is az olvasóid arcába nyomtad a dolgot, az pedig sosem hálás az ilyen típusú rejtve kritizálós novelláknál.

3. Yzarr Themar: True Wings

Hi-Tech Angel:

Még én is itt vagyok! ^^*

 Nos, a fanfictionnal, mint műfajjal akkora problémám nincsen, elég nagy múlttal rendelkezem vele, csak igyekszem tagadni. :D Viszont egyik hátránya, hogy az író nem tanul meg bánni a karakterformálással, ami a fantáziát – szerintem – kíméletlenül megöli. A másik gikszere az az egésznek, hogy ha egy külsős a kezébe kap egy ilyet, az az első érzése, hogy előismerettel kéne rendelkeznie. Kik szerepelnek az adott sorozatban és ki a kitalált szereplő (már, ha van benne)? Mi miért számít hibának? Ez természetes annak a történetnek az univerzumában? Az olvasó azonnal kényelmetlenül kezdi érezni magát, így a fanfic-író vagy olyan műbe kezd, ami a laikus számára is azért élvezhető, vagy csupán a szűk rajongói réteget célozza meg? Te ott kezdted a hibádat, hogy laikusokat céloztál meg, rajongóknak írtál. Így nem megy a recept, csak fordítva.

A túlzott homályosságból és számomra semmitmondó dialógusokból kifolyólag érzelmileg semmi sem jött át. A szereplők mozogtak, beszéltek, csináltak valamit. Hogy közben mit éreztek? Talán a melléknevekből ki tudtam következtetni, de az elég ritkán fordult elő. Pedig gyanítom, hogy ez arra épült volna. És hiába, egyszerűen hiába futottam neki újra és újra, egy idő után rá kellett ébrednem, hogy elég jó logikával és fanfices előélettel rendelkezem ahhoz, hogy rövid idő alatt rájöhessek a dolgokra. Itt nem velem volt a hiba. A történettel. Rossz érzés ezt olvasni tudom, lelombozó, de így van. Homályosra akartad, borúsra, és egyszerűen nem tudod kezelni a rejtélyes képeket. Az egészből egy átláthatatlan massza lett, és tényleg csak azok értik, akik vagy hozzászoktak a stílusodhoz, vagy ismerik a True Bloodot. A csavar a végére már túl súlytalanná vált ezáltal.

 A helyesírás ezzel szemben egész jó, azzal nem volt baj, de ez sajnos nem javít a minőségen. Nice try. Majd legközelebb.^^

Kharex: 

Az lesz a legjobb, ha egyből a feketelevessel kezdjük, remélem, nem sértődsz meg érte. Az a helyzet, hogy nekem a novellád nem igazán tetszett. Már a fanfictionnak sem örültem nagyon, én és az adott műfaj nagyon nem komáljuk egymást, de persze igyekeztem ettől elvonatkoztatni, és úgy szemlélni a novelládat, így magára a műfajra ki sem térnék a továbbiakban, mint ahogy természetesen a pontozást sem fogja módosítani.

 A legnagyobb gondom a novelláddal az, hogy elképesztő módon zavaros. Többször is átolvastam, olyan időpontokban, amikor még csak véletlenül sem lehettem fáradt, de az fa helyzet, hogy egyszer sem állt össze az egész egy nagy egésszé, mindig csak kis jelenetek halmaza maradt.

 Azt eleinte még jó ötletnek tartottam, hogy a fanfiction-ödhöz készítettél egyfajta kiegészítő sztorit, azonban elkövetted azt a hibát, hogy novellád a külső szemlélő számára, akinek még nem volt szerencséje az irományodhoz, érthetetlen maradt. A megfelelő előismeretek hiányában a történeted sajnos eléggé lapos, csattanó mentes, így eléggé nehezen élvezhető.

 Az egyetlen dolog, amire egyetlen rossz szavam sem lehet, az a helyesírás. Igaz, a párbeszédnél még itt is vannak feleslegesen kitett írásjelek (a közbeszúrás előtti mondat végére nem teszünk pontot, ha a közbeszúrás igével kezdődik), illetve a vesszők is ugrálnak egy kicsit néha, de ezeket leszámítva tényleg nem tudok mibe belekötni.

 Mindent összevetve, félek, ez így most nem a legjobb alkotásod lett, és remélem, nem érzed úgy, hogy nagyon lehúztam volna az alkotásod. Biztosíthatlak nem az volt a célom, hanem az építő kritizálás.

4. Kiara Anne Femor: A vihar

Hi-Tech Angel:

És akkor most Háttek is pofázik egy picit.

 No, ügyes kis novellát hoztál össze. Volt összeszedett eleje, váratlan befejezése, és legnagyobb örömömre a szereplők arccal is rendelkeztek, nem csak névvel. Egyiket lehetett szeretni, a másikat kevésbé, mindegyikben volt valami egyéni, és ahogy az egy társaságban lenni szokott: valaki kitűnik, valaki nem. Ezen kívül szépen választottad ki a karakterek neveit, és örültem, hogy becézést is használtál. Ez is formát adott a szociális kapcsolatoknak a történeten belül. Ügyesen bántál a plázacica- és az általános szlenggel, még az előzőt sem éreztem erőltetettnek.

Ügyes kis csattanót tettél a végére, egy pillanatig meghűlt bennem a vér, aztán fejben meg is próbáltam továbbgondolni a történetet. Jó hosszú novellát írhattál volna, ha a gondolatmeneteimet követed. :D

 Nálad is a vesszőhibákat tudnám kiemelni. Ezen kívül az idegen nevek ragozásával egyik esetben jól jártál el, a másikban szerintem helytelenül. Mindenesetre sok belekötni valót nem találtam.

Kharex:

Meg kell mondjam, nehéz helyzetbe hoztál engem ezzel a novellával. Egyrészt ott van egy csomó pozitívum, mint például a nyitott befejezés, amit én személy szerint nagyon preferálok, meg maga az izgalmas történet, másrészt viszont akadnak itt negatívumok is, sajnos majdnem ugyanilyen szép számban.

 A témaválasztásodnak én személy szerint nagyon örültem, magam is írtam régebben ilyen horror-szerű novellákat, így mindig kellemes nosztalgia viszontlátni egy ilyet. A szavakat is ügyesen helyezted el, bár az kissé meredek, hogy egy egyszerű lakossági bejelentéshez egyből a terror elhárítók mennek, nem valami mezei egyenruhás. Ennyire még az USA sem lehet paranoiás. (Már ha ott játszódik a történeted.)

 Mindent összevetve jó kis keretsztorit építettél fel, amibe nem is nagyon tudok belekötni, egyedül annyit jegyeznék meg, hogy talán vághattad volna valamivel rövidebbre is. A bevezető és a rémtörténet között valahogy túl sok idő telik el, és a novella egész egyszerűen ellaposodik. Mivel jelenleg a felső határt súrolod, igaz csak alulról, szerintem nyugodtan kihagyhattad volna mondjuk a leutazós jelenetet. Az pl. sokat nem tesz hozzá a történethez, csak elnyújtja az valamennyivel, így teljes nyugalommal beáldozható a feszesebb tempóért, legalábbis szerintem.

 A helyesírás egész jó lett, én legalábbis nem találtam benne túl sok kivetnivalót.. Igaz, azért akadnak itt hibák, de a helyzet korántsem elkeserítő. A párbeszédeknél sokszor elfelejtettél szóközt rakni a gondolatjel elé és mögé, a vesszők csúszkálnak, a kis- és nagybetűk pedig szintén nem mindenhol stimmelnek a párbeszédeknél.

 Mindent összevetve továbbra sem tudom, hogyan is álljak hozzá a novelládhoz. Mint mondtam, van benne egy csomó rész, ami tetszik, de körülbelül ugyanennyi, ami már kevésbé. Szerintem e most egy erős közepes, ami pár átolvasás és esetleg némi rövidítés után egész jó kis novella lehet.

Itt egy újabb díj

Az a helyzet, hogy megint sikerült összeszednem egy díjat, amiért ezúttal hálás köszönet tpr-nek. Nagyon örülök neki, hogy én is az eszébe jutottam. ^^

Szabályok:


1. Értesítsd a blog tulajdonosát, aki adja, hogy megkaptad!
2. Tedd ki a blogodra!
3. Írj le hat dolgot magadról!
4. Írd ki, kitől kaptad!
5. Add tovább négy írónak!
6. Írd ki a szabályokat, hogy mindenki tudja!
7. Értesítsd a díjazottakat!


6 dolog magamról:
1. Végzős vagyok perpill
2. Életcélom, hogy atommérnök legyek. 
3. Vagy valami hasonlóan menő elnevezésű feladatkörben dolgozhassak
4. Erősen gondolkozom spanyol tanulmányaim megkezdésén
5. Csak sajnos nincs rá megfelelő keret
6. Hétvégén most már tényleg próbálok majd eredményt hirdetni, hátha összejön a trükk


Akiknek továbbküldeném:
1. Krisz
2. Kiara
3. Alice-Beth
4. Csillagfény

Csúszás

Mindenkitől szeretnénk elnézést kérni, azonban nagyon úgy látszik, hogy a verseny végeredménye előre nem látható okok miatt csúszni fog egy hetet, azaz átkerül most hétvégére. Megértéseteket köszönjük, őszintén reméljük, hogy nagyobb csúszás már nem lesz. ^^

Második fejezet

Itt vagyok újra, ezúttal még nem a verseny végeredményeivel (azok szombatra illetve vasárnapra várhatók), hanem az ősök vérének második fejezetével, ami számozása szerint csak első, mert ugye az első az meg a nulladik volt. Ugye, nem is olyan nehéz követni? :P Mindent összevetve, jó szórakozást hozzá, a véleményeteket meg ne tartsátok magatokba. ^^

Első fejezet

Sötét, hideg, téli éjszaka volt. Az a fajta, amikor már semmi élet sem maradt már a világban. Az ősz, a betakarítás ideje, ami pár hete még aranyba borította a szántót, immár tovaállt. A bálákat elszállították a mezőkről, az ünnepségeket megtartották, a disznót levágták. Nem maradt semmi. Csak ülni és várni, hogy a tavasz beköszönjön. Az éjszakák nyúltak, a nappalok rövidültek, a fák levetették színes köntösüket és meghaltak, hogy jövőre újjászülethessenek.

Az erdő most inkább hasonlított egy kísérteties temetőre, mint őzek és más állatok hazájára. A göcsörtös ujjaknak tetsző ágak között tejfehér köd gomolygott, a távolban farkas falka vonyított a holdra. Ezt leszámítva egyedül a fiú lépései törték meg a kísérteties csöndet.

A fiatal, húsz év körüli, hosszú, fekete hajú, nyúlánk, szikár testű férfi félmeztelenül, mezítláb rohant a fák között. Szemei kikerekedtek, testét ellepte a jeges veríték, végtagjai sajogtak a szokatlan megerőltetéstől, ő mégsem állt le. Hajtotta a félelem és az élni akarás. Tudta, hogy a kámzsás alakok, akik felkoncolták az egész faluját, továbbra is a nyakában loholnak, kezükben görbe pengéjű tőreikkel, arcukon félelmetes mosolyukkal. Mindössze hatan érkeztek az apró településre, ahol legalább két tucat markos férfi élt, mégis ők nyertek: fegyverük rövid időn belül utat talált bárkinek a szívébe, aki szembeszállt velük. A férfi maga is harcos volt, banditák ellen vívott csaták veteránja. Karja a legfürgébbnek számított a faluban, kardját messze vidéken rettegték a haramiák, mégis, mikor lecsapott az egyik idegenre, az röhögve csapta ketté pengéjét. Ekkor döntött úgy, hogy menekülőre fogja a dolgot.

A sárga, beteges fényű telihold kárörvendően kacagott az arcába, az ágak utánakaptak, lökték vissza üldözői karmai közé, ő mégis kitartott. Fogait összeszorította, félelem sajtolta könnyeit visszanyelte és rohant tovább, nem törődve a meztelen mellkasa izmait karistoló erdővel és a talpába álló tüskés terményekkel.

Kecsesen ugrotta át a kicsiny patakot, ami a közeli hegyekből érkezett, és mire elérte a következő falut, már ereje teljében lévő, dühösen háborgó folyóvá szélesedett, majd elrobogott a nagy tölgyfa mellett, amire kisfiú korában megpróbált felmászni, de leesett, és eltörte a lábát. Most is ez a fa lett a veszte.

A göröngyös földből kiálló gyökeret már túl későn vette észre, és lába menthetetlenül nekiütközött az akadálynak. Testét vitte tovább a lendület, lábfejét egy ponthoz szögezte az öreg tölgy. Azt tette, amit bárki más is tett volna ebben a helyzetben: pofára esett.

Orra szinte azonnal szilánkosra tört, ahogy földet ért, de a bokája is pokolian sajgott, jelezve, hogy sikeresen kificamította. A hajsza véget ért. A kámzsás üldözők már a nyakán is voltak. A hat tökéletesen egyforma férfin még csak meg sem látszott a közel félórás üldözés. Nyugodtan, fenyegetően álltak félkörben a fa körül, kezükben ott csillogott a hajlított penge.

- Ennyi volt – közölte az egyikük érzelemmentes, rekedt hangján a fiúval. – Megmérettettél és elbuktál, hiába hordozod a Vért…

A fiatal harcos nem válaszolt. Ahhoz túlságosan el volt fáradva és meg volt rettenve. Egyedül arra tellett tőle, hogy tekintetét hóhérjaira emelje. A férfi, aki a félkör közepén állt, ezt látva csak megvetően köpött egyet felé.

- Ráadásul még gyáva is vagy. Siránkozik a lelkem, hogy csak egy ilyet tudunk odadobni a Nagyúrnak. De hát benned van a Vér, te kellesz neki. Nincs más választásunk. Remélem, megnyugtat, hogy én pont annyira sajnálom, mint te. – Az embereihez fordult. – Valaki végezzen ezzel, aztán menjünk vissza a templomba! Ennek a kis fogócskának hála már így is több időt vesztettünk, mint kellett volna.

Az öt férfi csendben bólintott, majd egymásra nézett. Láthatóan egyikük sem akart hozzáérni a földön kuporgó emberhez. Egy szót sem szóltak egymáshoz, mégis ádáz csatát vívtak. A levegő szinte felforrt közöttük, ahogy a feneketlen, fekete szemek egymás kietlen mélységeit vizsgálták, arra várva, ki törik meg elsőnek. Végül balról a második bizonyult a leggyengébbnek.

- Rendben! Ha ti válogattok, úgy is jó. A Hóhérnak mindegy, ki kerül fegyvere elé. Gyávákat ugyanúgy kibelez, mint bátrakat! – jelentette ki bosszúsan. Nem csak külsejében hasonlított vezérére, hangja is ugyanolyan rekedtes volt.

A másik négy csak elégedetten bólintott egyet, majd újra a földön heverő fiatalt kezdték bámulni, mintha csak halála előtti utolsó mozdulatait akarták volna minél jobban az emlékezetükbe vésni.

- Készülj, paraszt! – mormogta balról a második, majd közelebb lépett a földön nyöszörgő emberhez, és felemelte görbe pengéjű tőrét. – Nincs tovább!

A férfi még egyszer utoljára megpróbált menekülni, de természetesen nem tudott talpra állni, sérült bokája már a legkisebb mozdulatára elviselhetetlenül sajogni kezdett. A fiatal, félmeztelen harcos végül megadóan sóhajtott egyet, lehunyta a szemét, és várta az érkező pengét. Az azonban sosem érkezett meg. Helyette fém pendült fémen, majd a hat kámzsás férfi szinte egyszerre hördült fel meglepetten.

- Vissza, kutyák! – mondta egy hideg, határozott női hang. – Az Ő nevében megparancsolom, hogy takarodjatok innen a picsába!

A fiatal kíváncsian nyitotta ki a szemeit, érdekelte, ki lehet az, aki közbelépett, és ilyen magabiztosan tud beszélni a hatszoros túlerő ellenére. Az alacsony, karcsú, rövid fekete hajú nő pont közte és a balról a második támadó között állt. Testét éjfekete páncél borította, amit helyenként ezüsttel ereztek, kezében hatalmas pengéjű pallost tartott, ami legalább másfélszer akkora volt, mint ő maga. 

- Mit akarsz te itt, halálangyal? – ordított rá a kámzsás alakok vezére. – Nem tűröm, hogy az Itteniek beleavatkozzanak Ott belügyeibe! Milyen alapon van itt a Pokol fegyveres erőinek tagja?!

A nő nem válaszolt, némán lendült támadásba. Mozdulatai sokkal gyorsabbak voltak, minthogy a harcos vagy akár a kámzsások követni tudják őket. Balról a második támadó kezei, amik egy másodperccel ezelőtt még a görbe pengéjű tőröket markolták, most akadálytalanul szálltak a levegőben. A halálangyal egyetlen vágással szelte le mindkettőt. A kámzsás fickó szája néma sikolyra nyílt, de a nő megelőzte. Kezében kettőt villant a félelmetes nagyságú pallos, mire ellenfele teste háromfelé vágva hullt a porba. Vérét hamar beitta a szomjas erdei talaj.

- A Sátán úgy döntött, nincs szüksége újabb riválisra – közölte a fekete páncélos alak ezután a maradék öt kámzsással. – Engem küldött, hogy megoldjam a problémát. Védekezzetek, ha akartok, vagy egyszerűen csak hajtsátok a fejeteket a pengém alá. Én ma itt mindenkit meg fogok ölni.

- Hallottátok ezt, testvérek? – kérdezte halkan, fenyegetően a főnök. – Azt hiszi, hogy amiért egy hittársunkkal elbánt, velünk is végezhet. Mutassuk meg a Pokolnak, meddig ér a hatalma!
A hat fegyveres halálos némaságba burkolódzva rontott egymásnak. Se egy csatakiáltás, se egy rémült sikoly, semmi. Egyedül a szemekben villogó ölni akarás, semmi egyéb. 

A csuklyásoké volt az első csapás. A fekete páncélos nő könnyedén kitárt az arca felé csapó görbe pengék elől, majd hatalmas félkörben körbelendítette a kardját. Támadói ijedt nyulakként szökkentek hátra a félelmetes fegyver elől, de ő nem kegyelmezett nekik, egyetlen lépéssel közelebb került hozzájuk és ismét lesújtott, ezúttal fölülről lefelé. A hatalmas penge játszi könnyedséggel vágta ketté a hárításra emelt tőröket, majd a csuklyás gerincoszlopának sem kegyelmezett. Újabb test esett össze. 

A maradék négy férfi tekintete döbbenten összevillant, majd újult erővel vetették magukat magányos ellenfelükre. Ha a sors egy átlagos fegyverforgatóval hozzá össze őket, könnyű szerrel győzhettek volna, a Pokol küldöttje azonban más lapra tartozott. A hatalmas pallos suhogott, alulról felfelé tárva fel a szemből támadó férfi mellkasát, míg azt, aki megpróbált a nő hátába kerülni, a halálangyal páncéljából sarjadó eleven sötétség nyársalta fel.

A maradék kettő hátrálni kezdett, azonban elkéstek. A kámzsás alakok vezérének beleit a pallos ontotta a földre, a másikat elevenen zabálta föl a páncélból sarjadó éjsötét indák és karok sokasága. Vérfagyasztó halálsikolya még sokáig visszhangzott az erdőben. 

A férfi még másodpercekig csak kuporgott a földön. A csata túl gyorsan zajlott le ahhoz, hogy felfoghassa: megmenekült. Megmentette a titokzatos, fekete páncélú, fekete hajú, szoborszépségű nő, aki épp szakértő mozdulatokkal törölte le a vért pengéjéről.

- Köszönöm – nyögte ki végül, amikor végre meg tudott szólalni a meglepetéstől és a határtalan megkönnyebbüléstől.

- Mit? – kérdezett vissza a nő érzelemmentes hangján. – Amikor azt mondtam, meg fogok ölni mindenkit, akkor nem csak azokra a seggfejekre gondoltam, hanem valóban mindenkire. Ha életben hagynálak, azok az anyaszomorítók újra elkezdenének üldözni, hogy a véreddel megidézhessenek valami ősi istent, márpedig ezt a Sátán minden körülmények között szeretné elkerülni. A legjobb megoldás tehát, ha megsemmisítjük a vért…

Ezzel újra a magasba lendítette hatalmas pallosát, azonban a mozdulat félúton megtört. A nő fájdalmasan felsikoltott, szájából, szeméből és orrából folyni kezdett a sötétséggel kevert vér.

- Bassza meg! – hörögte a halálangyal összegörnyedve, kezével a földre támaszkodva. – Úgy látszik, lejárt az időm. Az Ő védőpajzsa hamarabb foszlik Ott, mint gondoltam…

Tekintetét a megdöbbent fiúra emelte, majd kétségbeesetten elfintorodott.

- Nem hagyhatlak itt, halandó! Ha Ott nem sikerült végeznem veled, akkor majd Itt összejön a dolog!

A páncéljából újra kicsapott a megelevenedett sötétség, ezúttal egyetlen hosszú, vékony lándzsává alakulva, ami feltartóztathatatlanul robogott a földön fekvő test felé, és hamarosan bele is csapódott a meztelen mellkasba.

A harcos és a nő ordítása szinte eggyé olvadt, majd mindkét test eltűnt az éjszakai erdőből, mintha soha nem is lettek volna ott. A levágott kámzsások tetemeit a dögevők pár perc alatt megtalálták. Reggelre semmi sem maradt, ami a halálangyalra, a fiúra vagy a hat kámzsásra utalt volna. Csak az öreg tölgyfa állt a helyén rendíthetetlenül, némileg véres törzzsel… 

*****

Vannak olyan autók, amikre elég mindössze egyszer ránézned, hogy tudd: neked most nagyon el kell szégyellni magadat, amiért nem húzódtál azonnal félre, ahogy megpillantottad őket a szembe sávba közeledni. Miután lehúzódtál, és elgondolkodtál azon, hogy mivel is segítetted ezzel a veled ellentétes irányba haladó járművek előrejutását, az is eszedbe fog jutni, hogy mekkora pofátlanság részedről, hogy egyáltalán ugyanazt az aszfaltot koptatod, mint a másik gépjármű is.

Az Autó. Bennfentes körökben csak így hívják azokat a járgányokat, amik képesek a fent leírt hatást kiváltani bármelyik sofőrből, válogatás nélkül.

A General Motors által előállított Hummer KickAss modellje pont egyike volt ezeknek az Autóknak, noha a márkanév hivatalosan nem is létezett, és a gyártósorokat még egy sem hagyta el, hogy utána egy nem is létező hadsereg nyilvánvalóan légből kapott katonái alatt hasítsa az aszfaltot. A kormány azóta is retteg, hogy valamelyik nagypofájú újságíró egyszer majd ráakaszkodik a témára, és kiássa valamelyik rég elfeledett irattár mélyéről az eredeti megrendelőlapot. Addig oké, hogy katonai járműnek szánták a KickAss-t, de még a legkörmönfontabb szóvivő is nehezen tud kimagyarázni olyan dolgokat, mint a kísértet detektor vagy az ezüsttel futtatott töltények kilövésre is képes Gatling géppuska. Egy szó mint száz, a KickAss modell sosem épült meg mindazok egybehangzó állítása szerint, akik valaha is látták a Hummer ezen fedőnevű kocsiját. 

De még létezésük masszív eltitkolása sem akadályozta meg a terepjárókat, hogy valamivel éjfél előtt feltűnjenek a békésen szunyókáló Parsons városától fél mérföldnyire. A három masszív felépítésű, lekerekített orrú, sötétített üvegű, hatkerekű monstrum tetejére gépágyút szereltek, oldalára pedig sötétzöld csillagot festettek, ami körül cirkalmas, fehér betűk hirdették a tulajdonosok két jelmondatát: "Felesleges anyagi kár! Túlzott erőszak!"

A KickAss széria összes modelljét nem a légierő vagy a gyalogság kapta, még csak nem is a Delta Force vagy a Rangerek. A hivatalosan sosem létező szervezet, ami birtokolta, a Paranormális Ügyosztály Delta Csillag elnevezésű irreguláris fegyveres gárdája volt. A Delta Csillag tagjait csak és kizárólag olyan férfiak és nők közül válogatták ki, akiket már minimum egy különleges egységhez túl keménynek találtak, és a vérükben volt a pusztítás, a harc utáni vágy. 

Azok az emberek, akik a szervezet zászlaja alá sereglettek, nem nézték, hogy egy elkóborolt zombit, néhány életunt farkasembert vagy egy feldühödött sárkánycsordát kell szitává lőniük, félelem és gondolkodás nélkül vetették magukat a harcba mindig, minden körülmények között. Néha már méregzöld golyóálló mellényük látványa is elégnek bizonyult ahhoz, hogy megfutamítsa az okosabb ellenséget.

Körülbelül kétszáz méterre a kisváros határától a három terepjáró hirtelen lekanyarodott a kijelölt útról, majd egy szegényes facsoport felé vette az irányt, amit a helyiek csak Winway parkként emlegettek. Az itt tenyésző virágok számítottak a legszebbnek az egész járásban. A három KickAss kerekei kegyetlen módszerességgel tiporták le az utolsót is.

A kocsik éles fékcsikorgással megálltak, az ajtók feltárultak, a következő pillanatban pedig már a Delta Csillag zöld golyóálló mellénnyel, sárga lencséjű gázmaszkkal és német rohampuskákkal felfegyverzett tagjai özönlötték el az egészen eddig békés parkot.

A huszonnégy katona gyorsan, módszeresen szóródott szét, majd megkezdte a terep felderítését. Pulzusuk az egekbe emelkedett, tarkójukon izzadság csorgott, miközben a legkisebb neszre is összerezzenve haladtak előre. Bátrak voltak, nem ostobák. Tudták, hogy az ellenség, aki talán a fák közül les rájuk, gyorsabb, erősebb és talán még szebb is náluk, így kulcsfontosságú, hogy a támadás első jelére azonnal viszonozzák a tüzet, akkora erővel, amekkorával csak lehet. A kiképzésen alaposan beléjük nevelték, hogy a paranormális célpontok esetében nem a célzás pontosságában, hanem a nagy számok törvényében kell bízni. Ha az ember kilő két tárat az ellenség feltételezett pozíciójára, egy nyamvadt lőszer csak találni fog…

A sír, amit kerestek, ott volt a park szélén kialakított aprócska temető szélén. Pontosabban egykor biztos ott állhatott, és a környékbeliek nyilván gyönyörködtek is benne. Most már csak a darabokra tört sírkő maradt, amin sosem szerepelt név, és egy hatalmas, némán tátongó üreg, aminek az alján egy koporsó apró forgácsai díszelegtek.

- Úgy látom, ez üres, hadnagy! – ordította főnökének az első katona, aki megtalálta. A magas, bikanyakú, kopasz fickó ezután belevilágított a gödörbe, majd megismételte a kijelentését, ezúttal már valamivel hangosabban.

- Hallom, Russel, hallom! Ne ordibálj már ennyit a fenébe is! – szólt rá egy még nagyobb néger, aki gázmaszk helyett mindössze egy fekete kendőt és egy hatalmas lencséjű napszemüveget viselt a fején. Ő is odament a sírhoz, ő is belenézett, majd elkáromkodta magát, és visszasétált a csapatszállítókhoz. Csak itt vette elő a mobilját, és tárcsázta a számot.

A túloldalon meglepően hamar felvették. Mintha csak valaki egészen az akció kezdete óta ott ült volna az irodájában, ujjával a hívás fogadása gombon.

- Igen? – kérdezte egy nyugodtnak tűnő, de valójában roppant feszült férfihang.

- Itt Taylor hadnagy, Mr. Reed! – közölte a másikkal a katona. – Megtaláltuk a sírt a jelzett helyen. Üres.

- Bassza meg! Mind halottak vagyunk… – motyogta a férfi a túloldalon, majd észbkapott és újra visszatért nyugodt modorához – Mindezek ellenére gratulálok a sikeres akcióhoz, hadnagy, vonja vissza az embereit, amilyen gyorsan csak lehetséges. A Figyelők írásos dicséretét átveheti az irodámban, amikor csak tetszik, de szerintem igyekezzen kihasználni azt az időintervallumot, amíg a kérdéses helyiség egyáltalán még létezik…

- Ennyi volt, Mr. Reed? – kérdezte kissé csalódottan a néger. – Tudja szerintem egy kicsit túlreagálja a dolgot, elvégre én meg a fiúk elbántunk már pár vámpírral. Ott van például az az ukrán fószer, akinek Jorgson a seggébe… De száz szónak is egy a vége: ha akarja, mi igazán szívesen széjjel lövünk itt bárkit, aki most kelt ki abból a sírból.

- Áh, hagyja csak – mondta nagyvonalúan Mr. Reed. – De most már tényleg vonja ki az embereit, hadnagy. Én meg azt hiszem megyek, megírom a végrendeletemet, kipróbálom azt a hamburgert, amihez eddig hozzá sem érhettem vegetáriánus étrendem miatt, utána meg tájékoztatom a főnököt, hogy Ryan Wolf visszatért…  

Beküldési határidő vége

Hát ide is elérkeztünk, tegnap lejárt a verseny meghosszabbított beküldési határideje. Köszönjük mindenkinek, aki eljuttatta hozzánk a novelláját, és sajnáljuk, hogy a többieknek most nem jött össze. Sebaj, talán majd egy másik alkalommal. Eredményhirdetés még a héten várható, ha minden jól megy, nem szeretnénk senki idegeit húzni a több hetes piszmogással. ^^

Újrakezdés

Bezony, ennek is eljött az ideje. Mint már cselesen utaltam rá, maga a címadó történet sajnos befuccsolt, egyszerűen nincs kedvem tovább írni, hiába van már meg a cselekmény egészen a végéig, így most kerítenem kellett a helyére valami mást. Nos, azt hiszem kijelenthetjük, hogy ezt a feladatot sikerrel abszolváltam, mikor ráakadtam egy régebbi irományomra, az Ősök vérére. Ez egy sokkal komolytalanabb (esetleg viccesebb), rövidebb írásom, vámpírokkal, boszorkányokkal, mágusokkal, elkárhozott lelkekkel, meg még egy tucatnyi egyéb paranormális fajjal, remélem, elnyeri majd a tetszéseteket. A véleményeket pedig mint mindenki más, én is szívesen fogadom. ^^
És akkor lássuk a medvét, a kicsit becsapós számozással ellátott nulladik fejezetet, amit akár egyfajta bő prológusként is lehet értelmezni. A darkos fantasy köntös senkit se ijesszen meg, lesz ez még vidámabb/modernebb is. ^^

Nulladik fejezet

Az este aznap különösen hamar szállt Enrawion városára. A vályogból, kőből és ki tudja még miből összetákolt házak között lámpások gyulladtak, fáklyák lobbantak, korhadt zsaluk csattantak. A sáros, esetleg macskakövekkel kirakott utcákon lézengő emberek megszaporázták a lépteiket, hogy minél előbb fedél alá érjenek, a kóbor kutyák nyüszítve húzódtak a romok közé vagy épp a kanálisokba. Valahogy mindenki érezte, hogy ez most nem a tiszta szívű emberek éjszakája lesz.

Az apró, hegyek által körbeölelt hercegség negyedmilliós fővárosában sosem állt az élet, annak ellenére, hogy már emberemlékezet óta kijárási tilalom lépett érvénybe a naplementével egy időben. Mégis, a királyi rendelet kevésnek bizonyult ahhoz, hogy elriassza a külső kerületek hontalan lakóit, a sötét utcákon szerelmük ablakáig lopódzó ifjakat és a levegőben könnyű zsákmány illatát szimatoló szerencsevadászokat, épp ezért a városi őrség emberei nem csak nappal, éjszaka is folyamatosan a legenda szerint a messzi múltban marhahajcsárok által alapított város kusza utcáit rótták, törvényszegőkre vadászva minden egyes árnyas sikátorban és kapualjban. 

Az éjszakai őrság tagjai, marcona tekintetű, láncinget, fölötte pedig vörös posztót viselő, alabárdos férfiak, sietős léptekkel trappoltak végig a palotanegyedet körbeölelő Első Város macskaköves utcáin. A fegyvert szorító kezük kifehéredett a páncélkesztyű alatt, szemük idegesen cikázott üregében. Utcakölyköket, tolvajokat, egyéb rendbontókat kerestek, akik gyakori vendégnek számítottak a város gazdagabb negyedeiben sötétedés után, de most nem találtak egyet sem, ami fokozott óvatosságra intette őket. A városőrség életfelfogása szerint mocsok csak akkor tűnik el az utcáról, ha valami nagyobbat, hatalmasabbat, gonoszabbat érez a közelbe. Ezúttal ráhibáztak az élet egyik alapigazságára.

A sötétkék ballonkabátot viselő, nyúlánk testalkatú, parázsló szemű, nemesi arcú férfi oly könnyedén szökkent egyik háztetőről a másikra, hogy az a város legavatottabb tolvajainak és bérgyilkosainak is a becsületére vált volna. Hosszú, egyenes szálú, bokáig érő haja, mely pontosan ugyanolyan árnyalatú volt, mint kabátja, szétterült a levegőbe, és minden egyes elrugaszkodás után köpeny gyanánt lobogott mögötte a hűs, esti szélben. A strázsák, akik kurta számszeríjaikkal és rövid pengéjű kardjaikkal a háztetők nyugodalmát vigyázták, delejes álomba zuhantak még mielőtt megpillanthatták volna, és ugyanígy járt a szeszélyesen kanyargó utcákon járó ember is, amennyiben pont rossz időben tekintett fel az égre. Halandó szempár nem láthatta Kalent, minden vámpírok egyik legnemesebbjét, a démonok és saját fajtársai vérén nevelt fenséges fenevadat.

Az Első Város számtalan nevezetessége közé tartozott a Gőzfürdő is, ez a tökéletes félkör alakú, gazdagon díszített épület. Az elmúlt évszázadok alatt több száz bárd és egyéb csepűrágó írta meg a keletkezéséről saját mondáját, és persze a köznép sem maradt el a hihetetlen históriáival és rémtörténeteivel. Volt, aki azt állította, egy messze földről jött idegen építette egyetlen éjszaka alatt, hogy a később Enrawiont megalapító marhahajcsárok tudják hová terelni a gulyájukat a rossz idő elől, mások az ország legnagyobb hősének, Vörös Telmornak a sírját sejtették a Gőzfürdő épülete alatt.

Mindannyian tévedtek, és ezt csak a beavatottak egy kicsiny csoportja tudta, akik minden egyes téli napforduló alkalmával rettegve figyelték a különös építményt és környékét, a kegyetlen és véres múlt talán egyetlen megmaradt mementóját, az árnyak, a káosz és a pusztítás istenének utolsó megmaradt templomát.

Elérkezett az idő. A torz és kifacsart vallás utolsó követői mára időzítették a Végső Szertartást, az utolsó, legerősebb rítust, amivel urukat kívánták véglegesen a világra szabadítani. Gondosan előkészítettek mindent, titkolóztak, ármánykodtak, de a maroknyi beavatott figyelmét nem kerülte el a közelgő vész, és elhatározták, hogy tesznek ellene. Ezért volt most úton a legősibb vámpír: meg akarta akadályozni, hogy a testet öltött rettenet a világra érkezhessen.

Kecsesen, hangtalanul ugrott a Gőzfürdő bejárata elé, vasalt orrú csizmája hang nélkül zúzta be a bejáratot őrző kultista koponyáját. Az őrszemnek még csak felnyögni sem volt ideje, halott volt, mielőtt egyáltalán az agya felfoghatta volna ezt a keserű tényt. Az épület ajtaja, masszív, kétszárnyú alkalmatosság, némán tárult fel előtte, ő pedig belépett a messze földről hozatott kerámialapokkal kirakott falú folyosóra, és meg sem állt a hatalmas központi fürdőig.

Az aranyozott vízköpőkkel és dicsőséges csatajeleneteket, hatalmas hősöket ábrázoló szobrokkal elválasztott medencék közül megkereste a legrégebbit, a köznyelv által egyszerűen csak Királyok Fürdőjének becézettet, és gondolkodás nélkül leugrott az aljára. Noha a vizet nem szivattyúzták ki éjszakára az épületből, ez a medence mégis szárazon állt. A kultisták nem akarták, hogy szent templomukba ömöljön a víz, amiben tisztátlan testek tucatjai áznak minden nap.

Kalen végigsétált a száraz talajon, majd lehajolt az egyik sarokban, és a számtalan kerámialap közül benyomta az egyiket. Ősi, rég elrozsdásodott fogaskerekek léptek működésbe és fordultak el egymáson a felszín alatt, valami pedig halkan kattogni kezdett a falban. Egy elfeledett mechanizmus lépett életbe, a letűnt korok technológiája tért vissza egy rövid időre a történelem színpadára.

A föld megremegett, majd lassan kettényílt, és feltárult az a két ember széles nyílás, aminek a túloldalán le lehetett jutni a rég földbe süllyedt templom kupolájából annak fő csarnokába. A vámpír egy percig sem habozott belevetni magát a feltárult lyukba, tudta, hogy már így is szorítja az idő, a szertartás már a vége felé járhat.

Egy hatalmas, gazdagon faragott oszlopokkal alátámasztott csarnokba jutott, egész pontosan a tető közelében húzódó kicsiny párkányra, amit jótékonyan elfedett a sötétség. Alatta, húsz méteres szédítő mélységben, vörös csuhás, fehér maszkos alakok álltak körbe egy rombusz alakú áldozati oltárt, és a rajta vonagló, felvágott torkú társukat. Körülöttük feketére színezett viaszból öntött gyertyák égtek, de nem lángjuk, fényük miatt, hanem azért, hogy árnyékokat vessenek. Torzakat, rémítőket, uruk szívének kedveseket.

Az alakok kántáltak. Nem holmi ráolvasás netán bűvige volt ez, hanem a letűnt korok letűnt nyelvének torz kifordítása, a rettenetes hatalmú rituálé utolsó pár sora. Kalen maga is sziszegve a fejéhez kapott, amint belehallgatott a sötét fohászba: még az ő elméjébe is éles késként metszettek a más létsíkról származó nyelv szavai. Kezei remegni kezdtek, testéről vékony patakokban folyt a veríték.

Egy pillanatig, de tényleg csak egyetlen röpke szívdobbanásnyi ideig, úgy érezte, legyőzi a sötét fohász, és nem lesz képes befejezni a küldetését, de aztán eszébe jutott, hogy ha ő bukik, akkor az egész világot magával ránthatja a pusztulásba, így megemberelte magát, dacosan összeszorította vértelen ajkait, és benyúlt a kabátjába, hogy előhúzzon onnan egy megkristályosodott sárkányszívet, az ismert legerősebb mágiatörő komponenst.

Noha kedve lett volna most azonnal a gyülekezet közepébe hajítani, hogy ily módon lerombolja az egész rítust, azonban tudta, hogy ezzel csak felületesen tudná kezelni a problémát. A kultisták zöme valószínűleg meghalna, és uruk sem tudná átszabadulni erre a világra, viszont nem is pusztulna el teljesen. A tökéletes őrület hite szívós és igénytelen, akár a gyomnövény, ezt volt alkalma bizonyítani azzal, hogy korszakokon keresztül gond nélkül fennmaradt, így a maroknyi beavatott aki kitartóan küzdött ellne, már tudta, hogy az egyetlen megoldás, ha leszámolnak az istennek, aki köré az egész vallás összpontosul. Ezt pedig a legkönnyebben úgy lehet elérni, hogy a rítust működtető mágikus energiákat akkor rombolják le, amikor a kimondhatatlan nevű iszonyat már megkezdte útját erre a világra. Tehát a megkristályosodott sárkányszívnek akkor kell az oltárhoz érnie, amikor az ima utolsó szava elhangzik.

Kalen tehát várt, és lapult. A rítus pedig folytatódott tovább monoton, andalító módon, a fehér maszkos alakok hangja követhetetlen iramban ugrált, néha pedig gyomorforgató gurgulázásba fulladt. Az ősi, nemes vámpír mozdulatlanul várt, egyedül a mágiatörő amulettet tartó kezét lógatta ki a mélység fölé, hogy a megfelelő pillanatban elengedhesse a láncon lógó sárkányszívet.

Csak egyetlen tizedmásodperccel maradt le a sötét ima végszaváról, ám ez mégis majdnem katasztrofális következményekkel járt. Az oltár megvonaglott, hasadó hangok közepette szétnyílt, belsejéből nem evilági tűz sütött. Ebbe a lyukba esett bele a sárkányszív, látszólag minden eredmény nélkül. A rés túloldalán kinyílt egy hatalmas szem, jóval nagyobb, mint amivel bármely ismert lény büszkélkedhet, tekintetétől vad táncra keltek az árnyak. Akadtak, amik megszilárdultak, egészen egzotikus mintájú új oszlopokkal gazdagítva a templom belsejét, mások dobhártyaszaggató sikoltással semmivé fakultak. A gyertyák egymás után robbantak darabokra, a falak repedéseiből bordó vér kezdett csorogni, a kultisták áhítatos ábrázattal üvöltöttek boldogságukban, miközben a saját testüket szaggatták körmeikkel. Egy pillanatig a káosz visszaköltözött az ősi templom falai közé. De csak egyetlen pillanatig.

A megkristályosodott sárkányszív vakító fénnyel izzott fel valahol a széthasadó oltár mélyén, kékes ragyogása betöltötte az egész épületet, nem kímélt egyetlen sötét sarkot, egyetlen árnyékos beugrót sem. Energiája belekapott a sötét rítust mozgató velejéig rohadt mágiába, és kegyetlenül szétzúzta azt, mielőtt az elfeledett istenség manifesztálódhatott volna hű szolgái között. Földöntúli, pokoli fájdalomkiáltás szántott végig az ezer éves falakon, megingatva majd kettérepesztve az idő vasfogával egészen eddig dacoló, díszesen faragott oszlopokat.

A templom falai megremegtek, kupolája, plafonja beszakadt, földdel és fürdővízzel árasztva el a lenti padsorokat és a másik létsíkra vezető oltárt. Azok a kultisták, akik valamely csoda folytán túlélték uruk sikolyát, most mind agyonpréselődtek a rájuk zúduló hihetetlen tömeg miatt, de velük vesztek Enrawion azon szerencsétlen polgárai is, akik pont az egykori templom fölé építették házukat.

Mindazon városlakók, akik az ősi épület összeomlásával járó pokoli zaj hatására kikémleltek az éjszakába, láthatták a Gödör megszületését, egy kisebb városrész pusztulását. A Palotanegyed tőszomszédságban feketéllő hatalmas, tépett szélű katlan még évszázadokig számított a hercegség legérdekesebb, legmisztikusabb, legbizarrabb történetű látnivalója lett. Az Óriások Szája, mely kerek félezer ember életét követelte magának, amikor kinyílt…

A templom elpusztításához végül jóval több energia kellett, mint az építői bármikor is remélték volna, azonban még így is maradt egy apró foszlány, ami nem az ősi falaknak rontott, hanem a Királyok Fürdőjének alján tátongó nyíláson keresztül kiszabadult az összeomló kupolába, majd a tető beroskadása után a szabadba, és meg sem állt, míg meg nem találta a céljaihoz ideális embert.

A káosz, az árnyak és a pusztítás urának halálakor egy vidéki kisnemes tizenkilenc éves fia szörnyű fejfájára ébredt az éjszaka kellős közepén… 

Nevezési határidő

Egy jó hír mindazoknak, akik túl közelinek gondolták a március 15.-t mint leadási határidőt: ez most módosul, az új határidő pedig Március 20.
tehát ha még nincs kész a novellád, további öt nap áll a rendelkezésedre, hogy elküldjed nekünk, ha úgy gondolod. ^^

Verseny már megint

De komolyan. Létezik bárki, aki az ilyet unja? :)
Nos, komolyra fordítva a szót, az a helyzet, hogy többen jelezték: nem igazán sikerül nekik elküldeni a novellát az e-mail címre, így úgy gondoltam, megfelelő lenne egy alternatív beküldési lehetőséget biztosítani. És akkor lássuk ezt a roppant kreatív módszert, melyet még Silivren vetett fel a jelentkezésnél, innen is köszönet neki az ötletért.
Szóval ha nagyon nem akarja a rendszer elküldeni az e-mailt, az is tökéletesen megteszi, ha a saját blogotokra pakoljátok fel a novellát, majd dobtok róla egy linket ide, ez alá a bejegyzés alá.
Reméljük, itt már nem fognak további problémák felmerülni. ^^

Verseny ismét!

Sziasztok!
Megint egy stabil és hosszú hallgatást kell megtörnöm, ugyanis szeretném felhívni a kedves versenyzők figyelmét, hogy a leadási határidő vészesen közeleg. Eddig 2 db novellát kaptunk, már ha jól számolom (ha esetleg valakit kihagyok így kora reggel félkómásan, akkor pontosítson nyugodtan), reméljük, a végére azért kicsit nagyobb lesz a mezőny, ha már olyan sokan jelentkeztetek. ^^

Változások

Egen, ilyenek is lesznek. Vagy most már vannak. Gondolom, az elsőt egyből észrevettétek, most már van bejegyzés a blogon, ami az elmúlt pár napban nem volt a legjellemzőbb állapot.  És ez csak részben írható annak a számlájára, hogy nem akarom mindenféle értelmetlen fejezettel meg egyébbel a háttérbe szorítani a versenyes kiírást, nehogy valaki ne találja meg, akit esetleg érdekel.

  A másik, némileg nyomósabb indok az, hogy úgy érzem, kifújt a történetem. Sajnos sosem képviselt valami nagy átütő erőt, de az első pár fejezet alatt még az is elillant belőle, így a továbbiakban értelmetlen is lenne folytatni. No persze az anyag nem vész el, csak átalakul, így a blog megmarad, csak innentől kezdve más történettel fut majd tovább, legalábbis reményeim szerint.